A szakértő barát a Synoguard mögött: Bio-Vet Kft.

A szakértő barát a Synoguard mögött: Bio-Vet Kft.

Hazai és nemzetközi cégek forgalmazzák saját fejlesztésű állatgyógyászati termékeinket, illetve a haszonállatok számára fejlesztett folyékony és könnyen adagolható kiegészítő takarmányainkat.

Nemzetközi jelenlét

Termékeinkkel Magyarországon kívül, Lengyelországban, Romániában és Spanyolországban is jelen vagyunk.

Hogyan jött létre a Synoguard?

Synomax nevű, elsősorban kutyáknak szánt porcerősítő termékünk bevezetését követően rengeteg dicséretet és pozitív visszajelzést kaptunk annak hatékonyságáról. Hatásosan szüntette meg a fájdalmat és kutyusok, valamint lovak egyaránt újra olyan virgoncak lehettek, mint korábban.

Ugyanakkor a visszajelzések arra is rávilágítottak, hogy nagy szükség lenne az emberek számára fejlesztett porcerősítő és az ízületeket védő étrendkiegészítőre is, hiszen a hazai felnőtt lakosság legalább egyharmada és a 65 év felettiek majdnem 100%-a szembesül a porckopás, azaz az artrózis káros hatásaival.

Ennek okán döntöttünk a Synoguard folyékony étrendkiegészítő fejlesztése mellett. Megtartottuk a Synomax esetében is remekül bevált folyékony formát, hiszen ennek köszönhetően a Synoguard hatóanyagainak 80-85%-a hasznosul.

Még többet a Synoguardról

Legfrissebb a blogból

Hasznos tartalmak sportolóknak és az idősebb korosztálynak, akiknek fontos a mozgás öröme és szabadsága.


Még több bejegyzés