A futás hatása az egészségre és a térdízületekre

A futás kikapcsolódásként és versenyszerűen űzve is sokak szenvedélye, ráadásul nem véletlenül. Versenyként rendkívül kompetitív és a rövid, valamint a hosszabb távok, illetve a futás lehetséges terepe is növeli a kihívás izgalmát. Azok pedig, akik inkább hobbiként tekintenek erre a mozgásformára, vannak, akik a futásra szánt idő alatt gondolkodnak, kikapcsolódnak és feltöltődnek energiával a nap további részére. Vagy épp ellenkezőleg: levezetik vele a felgyülemlett stresszt. De vajon tényleg olyan jó a futás hatása az emberi szervezetre, mint azt előzetesen gondoltuk? Miért lehet, hogy egy idő után fájdalmassá válik a korábban szeretett sportág?
Megoszlanak a vélemények arról, hogy a futás mennyire tesz jót a szervezetünknek. Bár ahogy szinte mindennek, úgy ennek a kérdésnek is két oldala van, amit érdemes mindenképpen megvizsgálni, kellő alapossággal körbejárni.
A futás hatása: rizikófaktorok, amelyeket ajánlott ismerni
Abban az esetben, ha útmutatás és a legalapvetőbb megelőző mechanizmusok betartása nélkül vágunk neki a salaknak vagy más versenypályáknak, könnyedén sérülés lehet az edzés vége. Egy megránduló izom, egy kiforduló boka még a könnyebbik esetek közé tartozhatnak. De hosszú távon egy-egy rossz mozdulat akár a térdízületi porckopás kialakulásához is hozzájárulhat.
Annak ellenére, hogy a rendszeresen végzett testmozgás és így a futás akár a porckopás megelőzésében is szerepet játszhat, akár a kialakulásához is hozzájárulhat. Mire van szükség ehhez?
Mindenekelőtt a nem megfelelően végzett futóedzés. Azaz a bemelegítés elmaradásának hiánya, valamint az edzést követő nyújtás, levezetés elmaradása. Nemcsak a futás alkalmával, de másfajta edzéstípusoknál is megfigyelhető, hogy a mozgás leginkább a térdízületet veszi igénybe, éppen ezért itt alakul ki a leggyakrabban a porcfelszín túlterhelése.
A rosszul végzett mozdulatok mellett az ízületek túlterhelése – az aktuális erőnléti állapothoz képest túl intenzív edzés végzése –, valamint az ízületek egyoldalú terhelése, illetve más sportbalesetek is hozzájárulhatnak a porckopás kialakulásához a térdízületben.
A fentiek hatására a térdízületben a csontvégeken elhelyezkedő ízületi porc felszíne megsérül. Abban az esetben, ha nem kezelik időben a problémát, illetve a túlterhelés továbbra is folytatódik, a porckopás borítékolhatóvá válik.
Ennek hatásait nemcsak a hobbisportolók, de az élversenyzők is megérzik: a porckárosodás miatt az ízületek terhelhetősége csökken és a mozgástartomány is kisebb-nagyobb mértékben beszűkül. Hosszú távon pedig – különösen idősebb sportolók körében – a sportolói karrier idő előtti befejezéséhez is hozzájárulhat.
Pozitív előnyök: a futás hatásai az emberi szervezetre
Kétségtelen tény, hogy a futás hatása nemcsak negatív „előnyökkel” kecsegtet, de a szervezet fizikai és mentális állapotára is jó hatással lehet. A fizikai előnyöket tekintve leginkább a fogyásban és a testsúly szinten tartásában játszik fontos szerepet, de az immunrendszer és az izmok erősödése; a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatának csökkentése; a vérkeringés és az anyagcsere serkentése; de a cukorbetegség kockázatának csökkentése is a pozitív hatások közé sorolhatók.
Ami a mentális előnyöket illeti, a futás nagyban hozzájárul a szervezet igényeit kielégítő alvásmennyiség és alvásminőség biztosításához. Emellett rendkívüli stresszűző, valamint akkor, ha hetente többször is futsz legalább 25-30 percet, az a memória és a koncentrációs képesség fejlődését is elősegíti.
Mi a megoldás? A porckopás megelőzése!
Annak érdekében, hogy a futás hatása mindig pozitív legyen és elkerüljük a károsabb vonatkozásait, a megelőzésre kell a legnagyobb hangsúlyt fektetni. Ebben többek között a bemelegítés és a nyújtás játszik nagyon fontos szerepet, valamint az, hogy a terhelés szintje és az edzések intenzitása fokozatosan emelkedjen.
Ugyanilyen fontos elegendő időt és teret hagyni az edzéseket követő regenerációra, hiszen a megerőltető mozgás során az izmok és ízületek szöveteiben apró mikroszakadások keletkeznek. Ezek alvás és egyéb regenerációs tevékenységek során gyógyulnak be.
Ezen felül érdemes az ízületi porc építésében és egészségének megőrzésében fontos szerepet játszó glükozaminban és kondroitin-szulfátban gazdag étrendkiegészítők segítségével, külső forrásból pótolni ezeket az anyagokat.
Címkék: porckopás, ízület, térdfájdalom, porcvédelem, térdízület